Hőkamera-típusok
Az érintésmentes hőmérsékletméréshez alkalmas termográfiai eszközök (termogrammetriai képességű hőkamerák) alapvetően két kivitelben terjedtek el: a szkennelő (letapogató) ill. a mátrixdetektoros kamerák formájában. A kamerákban megvalósított mérési technológia meghatározza a készülék alkalmazási területét, valamint a várható mérési pontosságot ill. a hőkép minőségét.
Szkennelő (letapogató) hőkamerák felépítése
A letapogató kamerák egy egyelemű („pont”-) detektort használnak az infravörös sugárzás átalakítására és a mérendő tárgyat egy mechanikus rendszerrel tapogatják le. Míg ez a képalkotó elv egy nagysebességű detektort és nagy precizitású mechanikát igényel, nagy előnye is van az összes többi módszerrel szemben: minden egyes képponthoz tartozó jelet ugyanaz a detektor képezzi. Így tehát a hőkép minden pontjáról tökéletesen egyforma feltételekkel jönnek létre az adatok, ezzel pedig igen jó képhomogenítás érhető el.
(1 detektor, 2+5 objektív, 3 vízszintes eltérítő tükör, 4 függőleges eltérítő tükör, 6 tárgy, 7 mérésfelület)
Mátrixdetektoros hőkamerák felépítése
A mátrixdetektoros hőkamerák esetén nincs szükség mechanikai kitérítő egységre, ezáltal a kamera mechanikailag egyszerűbb, kisebb méretű és könnyebb. Bár meglepően egyszerű az optikai sugármenet, azonban az ördög a részletekben bújik meg: egyik fő probléma az, hogy a hőkép minden egyes képpontját egy-egy egyedi érzékelő alakítja át, melynek karakterisztikája nagyon hasonlíthat a szomszédjához, de mégis mérhetően különbözik attól. Az egyezőség hiányának kompenzálása komoly mennyiségű valós idejű képfeldolgozást igényel, de így sem érhető el a szkennelő rendszerek képhomogenítása.
(1 detektor, 2 objektív, 3 tárgy)
A két technológia előnyei és hátrányai
A fentiek alapján már látható, hogy a letapogató hőkamerák a nagy pontosságú, nagy képhomogenitást igénylő feladatokra valók, feltéve, hogy a kb. egy másodperces képalkotási időszükségletük nem jelent gondot. A mátrixos kamerák többnyíre valósidejű kameráként készülnek, képfrissítésük 7 Hz-től (Low-Cost készülékek), 50 ill. 60 Hz-ig (professzionális kamerák), ill. egészen 3 kHz-ig (szupergyors kutatókamerák) terjed. Hátrányuk az alacsonyabb képminőség (kisebb képhomogenitás, nagyobb zajszint), valamint a mátrixérzékelő egyedi elemei közötti hézag (lásd „kitöltési tényező”).
