Termékújdonságok
Termékújdonságok
Cégünkről: Szakmai tevékenységünket 1993-ban kezdtük, 1997 óta a PIM cégnévvel állunk Ügyfeleink rendelkezésére ipari méréstechnikai eszközök, különböző érzékelők, forgógép-diagnosztikai rendszerek, gépbeállító-, valamint termográfiai eszközök széles választékával. A termékforgalmazás mellett vállalunk ipari méréseket, gépdiagnosztikai szakértéseket, lézeres gépbeállítást, dinamikus egyensúlyozást, műszerfejlesztést, komplett rendszerek telepítését, műszer- és érzékelőkalibrálást, valamint termográfiai szolgáltatásokat. Az évtizedes tapasztalatainkra alapozva nyújtunk gépdiagnosztikához, gépbeállításhoz és termográfiához kapcsolódó - már több ezrek által látogatott - szakmai képzéseket is. Termékkínálatunkat szigorúan mérnöki szemmel állítjuk össze ügyfeleink igényei alapján. Fontosnak tartjuk, hogy csak olyan termékeket forgalmazzunk, melyek jó képességeiről szolgáltatásaink során magunk meggyőződhettünk, azaz csak a gyakorlatban is bevált műszereket és technológiákat kínálunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy termékeink kedvező áron, felhasználóbarát, magyar nyelvű kivitelben kerüljenek a vevőinkhez. Ennek része az elméleti és gyakorlati oktatások, valamint a magyar nyelvű termékismertetők, használati utasítások, kézikönyvek, számítógépes és műszerszoftverek biztosítása. Sőt, saját fejlesztésekkel és saját előállítású termékekkel igyekszünk még jobban a hazai igényekhez igazodni.

-
Guide Sensmart PR610 hőkamera tűzoltóknak
640×480 képpont, 45mK, 30Hz, -20…+2000°C, fixfókusz, USB-C, mikro-HDMI, WiFi, hőálló 260°C-ig, tűzoltóknak
-
Guide Sensmart PR410 hőkamera tűzoltóknak
384×288 képpont, 45mK, 30Hz, -20…+2000°C, fixfókusz, USB-C, mikro-HDMI, WiFi, hőálló 260°C-ig, tűzoltóknak
-
Synergys VShooter-3-WL géprezgéselemző-adatgyűjtő
fényképkészítés + triaxiális rezgésmérés + automatikus rezgéselemzés + hőkamera
-
HIKmicro BX20 robbanásbiztos hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, robbanásbiztos (ATEX), fixfókusz, fénykép, USB, ipari (villamos+gépészet)
-
Guide Sensmart H6 kézi hőkamera
640×480 (SR: 1280×960) képpont, 40mK, 30Hz, -40…+650°C(2000°C), autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, WiFi, Bluetooth, gépészet + villamos + épület
-
Guide Sensmart H4 kézi hőkamera
480×360 (SR: 960×720) képpont, 45mK, 30Hz, -40…+650°C(2000°C), autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, WiFi, Bluetooth, gépészet + villamos + épület
-
Guide Sensmart H3+ kézi hőkamera
384×288 (SR: 768×576) képpont, 45mK, 30Hz, -40…+650°C(2000°C), autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, WiFi, Bluetooth, gépészet + villamos + épület
-
Guide Sensmart H3 kézi hőkamera
320×240 (SR: 640×480) képpont, 45mK, 30Hz, -40…+650°C(2000°C), autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, WiFi, Bluetooth, gépészeti + villamos méréshez
-
Guide Sensmart H2 kézi hőkamera
256×192 (SR: 512×384) képpont, 45mK, 30Hz, -40…+650°C, autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, WiFi, Bluetooth, gépészeti + villamos méréshez
-
HIKmicro FT31 hőkamera tűzoltóknak
384×288 képpont, 35mK, 60Hz, -20…+1200°C, fixfókusz, USB-C, hőálló 260°C-ig, tűzoltóknak
-
HIKmicro FB21 hőkamera tűzoltóknak
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, USB-C, riasztás, fénykép, hőálló 115°C-ig, tűzoltóknak
-
HIKmicro ECO kézi hőkamera
96×96 képpont, 50mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, USB-C, fénykép (ECO-V), ipari + villamos termográfiához
-
HIKmicro B21L kézi hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, micro-USB, WiFi, riasztás, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro B11 kézi hőkamera
192×144 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, fénykép, USB-C, WiFi, ipari + villamos termográfiához
-
HIKmicro Mini2plus hőkamera okostelefonhoz
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+350°C, kézi fókusz, Android okostelefonhoz, gépészeti + villamos méréshez
-
HIKmicro M60 kézi hőkamera
640×480 képpont, 35mK, 25Hz, -20…+650°C, kézi fókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
KAC17P akusztikai kamera gázszivárgásra és koronakisülésre
akusztikai kamera gázszivárgás és koronakisülés kereséshez
-
HIKmicro SP40 hordozható hőkamera
480×360 (SR:960×720) képpont, 30mK, 25Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, HDMI, USB, GPS, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
HIKmicro G61 hordozható hőkamera
640×512 képpont, 35mK, 50Hz, -20…+650°C(2000°C), autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, GPS, USB/HDMI/WiFi/Bluetooth, ipari, épület, kutatás
-
HIKmicro G31 hordozható hőkamera
384×288 képpont, 35mK, 50Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, GPS, USB/HDMI/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro G41 hordozható hőkamera
480×360 képpont, 35mK, 50Hz, -20…+650°C(2000°C), autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, GPS, USB/HDMI/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro Mini2 hőkamera okostelefonhoz
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+350°C, fix fókusz, Android okostelefonhoz, gépészeti + villamos méréshez
-
AI56 akusztikai kamera gázszivárgásra és koronakisülésre
akusztikai kamera szivárgás-kereséshez és villamos vizsgálatokhoz
-
Larson Davis 821 SoundExpert zajszintmérő
1. osztálypontosságú zajmérő/adatgyűjtő környezeti zajterhelés méréséhez 1/1- és 1/3-oktáv-elemzéssel
-
Larson Davis 821 Spartan zajszintmérő
1. osztálypontosságú zajmérő/adatgyűjtő munkahelyi zajterhelés méréséhez 1/1- és 1/3-oktáv-elemzéssel
-
Larson Davis 721 SoundExpert zajszintmérő
2. osztálypontosságú zajmérő/adatgyűjtő környezeti zajterhelés méréséhez 1/1- és 1/3-oktáv-elemzéssel
-
Larson Davis 721 Spartan zajszintmérő
2. osztálypontosságú zajmérő/adatgyűjtő munkahelyi zajterhelés méréséhez 1/1- és 1/3-oktáv-elemzéssel
-
Guide PT650 hordozható hőkamera
640×480 (SR:1280×960) képpont, 30mK, max.30Hz, -40…+650°C (+2500°C), autófókusz, lézertávolság, cserelencsék, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, 5G, USB-C, GPS, panoráma, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Guide PT870 hordozható hőkamera
1280×1024 (SR:2560×2048) képpont, 25mK, max.30Hz, -40…+800°C (+2500°C), autófókusz, lézertávolság, cserelencsék, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, 5G, USB-C, GPS, panoráma, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Guide PT850 hordozható hőkamera
1024×768 (SR:2048×1536) képpont, 25mK, max.30Hz, -40…+800°C (+2500°C), autófókusz, lézertávolság, cserelencsék, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, 5G, USB-C, GPS, panoráma, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
HIKmicro HM-TD2067T telepített hőkamera
640×512 képpont, 50Hz -20…+550°C / 35mK / 8…14µm RS485 és Ethernet kapcsolat + táplálás IP40, csak 67x45x45mm, fixfókusz (több optika)
-
HIKmicro HM-TD2037T telepített hőkamera
388×288 képpont, 50Hz -20…+550°C / 35mK / 8…14µm RS485 és Ethernet kapcsolat + táplálás IP40, csak 67x45x45mm, fixfókusz (több optika)
-
HIKmicro M11W hordozható hőkamera
192×144 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro M11 hordozható hőkamera
192×144 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, kézi fókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro SP60 hordozható hőkamera
640×480 (SR:1280×960) képpont, 30mK, 25Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, GPS, USB/HDMI/WiFi/Bluetooth, ipari, épület, kutatás
-
HIKmicro G40 hordozható hőkamera
480×360 képpont, 35mK, 50Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro G60 hordozható hőkamera
640×512 képpont, 35mK, 50Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari, épület, kutatás
-
HIKmicro M30 hordozható hőkamera
384×288 képpont, 35mK, 25Hz, -20…+550°C, kézi fókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro M20W hordozható hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro M20 hordozható hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, kézi fókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro Pocket2 zsebméretű hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+400°C, fix fókusz, riasztás, fénykép, hangrögzítő, USB-C, WiFi, Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro B20 hordozható hőkamera
256×192 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, micro-USB, WiFi, riasztás, fénykép, ipari + épület-termográfia
-
HIKmicro B1L hordozható hőkamera
160×120 képpont, 40mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, USB-C, WiFi, ipari + villamos termográfiához
-
KAC22 akusztikai kamera villamos vizsgálatokhoz
akusztikai kamera villamos vizsgálatokhoz
-
KAC21 akusztikai kamera szivárgás-kereséshez
akusztikai kamera szivárgás-kereséshez
-
Synergys VShooter géprezgéselemző-adatgyűjtő
fényképkészítés + rezgésmérés + automatikus rezgéselemzés + hőkamera
-
PCB 176A31 Robbanásbiztos dinamikus nyomásjeladó
Töltéskimenetű nyomásérzékelő 87 pC/bar, 760°C / ATEX
-
Guide PC230 hordozható hőkamera
256×192 képpont, 50mK, 25Hz, -20…+550°C, autófókusz, riasztás, fénykép, USB-C, gépészeti + villamos méréshez
-
Guide PC210 hordozható hőkamera
256×192 képpont, 45mK, 25Hz, -20…+550°C, fixfókusz, riasztás, fénykép, USB-C, ipari + épület-termográfia
-
Kang AT30M hordozható hőkamera
384×288 képpont, 37mK, 25Hz, -20…+550°C, kézi fókusz, fénykép, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
Kang AT10M hordozható hőkamera
160×120 pixel, 37mK, 25Hz, -20…+550°C, kézi fókusz, fénykép, USB/WiFi/Bluetooth, ipari + villamos mérés
-
Guide MobIR 2S hőkamera okostelefonhoz
256×192 képpont, 60mK, 25Hz, -20…+150°C, autófókusz, iPhone és Android okostelefonhoz, ipari + villamos, éjjellátó funkció
-
Guide MobIR 2T hőkamera okostelefonhoz
256×192 képpont, 60mK, 25Hz, -20…+150°C, autófókusz, iPhone és Android okostelefonhoz, ipari + villamos, testhőmérséklet +/-0,5°C
-
Guide MobIR Air hőkamera okostelefonhoz
120×90 képpont, 60mK, 25Hz, -20…+120°C, fix fókusz, iPhone és Android okostelefonhoz, gépészeti + villamos méréshez
-
Guide N-Driver IR313 hőkamera járműbe
384×288 képpont, 50/60Hz, 9…12 V táplálás, hőkamera járműbe, vezető-segítő funkciókkal
-
KAC23 akusztikai kamera gázszivárgásra és koronakisülésre
akusztikai kamera szivárgás-kereséshez és villamos vizsgálatokhoz
-
VMI Viber-X rezgésmérő kéziműszer
géprezgés (ISO) csapágyrezgés (g)
-
Kang AT8X hordozható hőkamera
1024×768 (SR:2048×1536) képpont, 30mK, max.30Hz, -20…+650°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Kang AT7X hordozható hőkamera
640×480 (SR:1280×960) képpont, 30mK, max.30Hz, -20…+650°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Guide PS800 hordozható hőkamera
1024×768 (SR:2048×1536) képpont, 30mK, max.25Hz, -40…+800°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, panoráma, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Guide PS400 hordozható hőkamera
384×288 (SR:768×576) képpont, 45mK, max.30Hz, -40…+800°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, ipari + épület-termográfia
-
Guide PS600 hordozható hőkamera
640×480 (SR:1280×960) képpont, 40mK, max.30Hz, -40…+800°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, ipar, épület, kutatás
-
Guide PS610 hordozható hőkamera
640×480 (SR:1280×960) képpont, 30mK, max.30Hz, -40…+800°C (+2000°C), autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, Bluetooth, USB, GPS, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Optris Xi 410 telepített hőkamera
384×240 képpont, 25Hz -20…+900°C / 80mK / 8…14µm USB2 vagy Ethernet kapcsolat + táplálás IP67, csak Ø36x100mm, távvezérelhető fókusz
-
Larson Davis Spartan 730IS (robbanásbiztos) zajdoziméter
robbanásbiztos zajdoziméter
-
Kang ATB72 hordozható hőkamera
220×160 pixel, 70mK, 9Hz, -20…+450°C, fixfókusz, fénykép, micro-USB, ipari + villamos termográfiához
-
Kang AT5P hordozható hőkamera
384×288 képpont, 60mK, max. 30Hz, -20…+650°C, autófókusz, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, 4G, WiFi, Bluetooth, ipari + épület-termográfia
-
Optris PI450-T010 hőkamera-rendszer lázdetektáláshoz
382×288 képpont, 30…50°C 0,5°C pontosság / 40mK / 7,5…13 μm / USB 80 Hz/ használható lázas betegek kiszűréséhez
-
VMI Viber-X4 adatgyűjtő-rezgéselemző kéziműszer
hőmérséklet/fordulatszám/rezgés adatgyűjtő és spektrumelemző
-
PCB Echo vezeték nélküli rezgéstávadó rendszer
vezeték nélküli rezgéstávadó rendszer decentralizált és távoli gépfelügyelethez
-
Workswell MEDICAS hőkamera-rendszer lázdetektáláshoz
640×512 képpont, 0…50°C 0,2°C pontosság / 30mK / 7,5…13,5 μm / Ethernet / PC nélkül is használható lázas betegek kiszűréséhez
-
VMI Viber-X2-Pro rezgésmérő-adatgyűjtő
gép-/csapágyrezgés és adatgyűjtés
-
Optris Xi 80 telepített hőkamera
80×80 képpont, 50Hz -20…+900°C / 100mK / 7,5…13µm USB2 vagy Ethernet kapcsolat + táplálás IP67, csak Ø36x100mm, autófókusz
-
VMI X-Balancer+ kiegyensúlyozó műszer
2-csatornás kéziműszer/mérőrendszer helyszíni és gépi egyensúlyozáshoz
-
PCB 633A01 digitális rezgésjeladó (gyorsulásérzékelő USB-kimenettel)
Nagy felbontású, széles frekvenciájú piezoelektromos USB digitális gyorsulásmérő
-
InfraTec ImageIR 9400 telepített hőkamera
1280×1024 képpont, 180…1615Hz -40…+2000°C / 20mK / 3,6…4,9/2…5,5µm fotondetektor / Stirling / 10GigE,USB kapcsolható belső IR-szűrők
-
Kang AT6P hordozható hőkamera
640×480 képpont, 50mK, max. 30Hz, -20…+650°C, autófókusz, lézertávolság, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, 4G, WiFi, Bluetooth, USB, ipari + épület-termográfia
-
Easy-Laser XT550
robbanásbiztos lézeres tengelyvonal-beállító
-
Senturion XPR04 tengelyrezgés-érzékelő
Senturion XPR04 örvényáramú tengelyhelyzet- és tengelyrezgés-érzékelő
-
PCB 352A91 Miniatűr ICP-rezgésjeladó
1mV/g / 5000g / 1,2…10000Hz
-
PCB 639A91 Triaxiális ICP-rezgésjeladó
100 mV/g / 50 g / 1,5…5500 Hz, Titán-tokozás
-
PCB 357E91 Töltéskimenetű rezgésjeladó
5 pC / g, +650 C működés, beépített kábel, 10-32 koaxiális csatlakozóval
-
PCB 176A05 Hőálló nyomásérzékelő
Töltéskimenetű nyomásérzékelő, 52,0 pC / psi, 968 F
-
PCB 176A03 Hőálló nyomásérzékelő
Töltéskimenetű nyomásérzékelő 16,0 pC / psi, (232 pC / bar)
-
PCB 176A04 Dinamikus nyomásjeladó
Töltéskimenetű nyomásérzékelő 15,5 pC / psi, 662 F
-
PCB 350A43 Triaxiális ICP-rezgésjeladó
Triaxiális ICP® gyorsulás-érzékelő, 0.5 mV/g, 10000 g, 1/4-28 4-tűs, beépített 1.5 m kábel, Csavaros rögzítés
-
PCB 357A100 Töltéskimenetű rezgésjeladó
5pC/g / 200g / 5kHz magas hőmérésklet
-
Hamar Laser S-660 lézeres tengelyvonal-beállító
vezeték nélküli, nagy pontosságú lézeres tengelyvonal-beállító
-
InfraTec ImageIR 10300 Telepített hőkamera
1920×1536 képpont, 300Hz -40…+2000°C / 30mK / 3,6…4,9µm, fotondetektor / Stirling / 10GigE,USB, kapcsolható belső IR-szűrők
-
Larson Davis HVM200 Rezgésvédelem
kar/kéz/test rezgésterhelés triaxiális doziméter/analizáló
-
Sensonics DN26-G3 2/3-csatornás gépvédelem
gépvédelmi egység (rezgés,tengelyhelyzet, fordulatszám)
-
Easy-Laser E975 lézeres gépbeállító
3D-s lézeres mérőrendszer párhuzamosság méréshez
-
VMI Viber-X5-triax adatgyűjtő műszer
3-csatornás, professzionális adatgyűjtő/kiegyensúlyozó gép-/csapágyrezgés elemző
-
PCB 394A30 kalibráló rázógép
magas frekvenciás kalibráló 67 N, max. 50 kHz, max. 0,3 kg
-
Easy-Laser E710 tengelyvonal-beállító
professzionális, lézeres, 3D-s tengelyvonal-beállító
-
Larson Davis Spartan 730 zajdoziméter
zajdoziméter
-
Larson Davis LD 831C zajelemző
1. osztálypontosságú integráló zajmérő/adatgyűjtő, FFT-analizáló, doziméter
-
VarioCAM HD research 880/980 hordozható hőkamera
1024×768 / 2048×1536 képpont, max.240Hz, 20mK, -40…+1200°C (+2000°C) autófókusz, csereobjektívek, hangrögzítő, fénykép, hőképvideó, WiFi, lézertáv, GPS, EverSharp, ipar, épület, kutatás-fejlesztés
-
Easy-Laser E930 gépbeállító műszer
3D-s lézeres mérőrendszer extrúderek beállításához
-
VMI Viber MP moduláris rezgésfigyelő
VMI VM41bővíthető sokcsatornás, rezgésfigyelő modulrendszer
További termékcsaládok
Vibration View version 2015
Új funkciók, élvezetes és konnyű használat VR rázógépvezérlőkhöz
Optris infrahőmérők/pirométerek
Nagy pontosságú ipari infrahőmérők/pirométerek óriási választékkal
MaintTech CXSpectra
Rezgésdiagnosztikai szoftver MaintTech rezgésanalizáló műszerekhez
Dongling PA / DA / SDA Teljesítményerősítők rázógépekhez
Analóg erősítők (PA-sorozat)
1200 VA-ig - moduláris digitális erősítők (DA-sorozat): 700 kVA-ig IGBT-technológia alapú, moduláris (SDA-sorozat): 1000 kVA-ig
Dongling GT / BTV-csapágyas vagy hidrosztatikus rázóasztalok
Asztalméret: akár 2000 x 2000 mm-ig
Frekvencia-tartomány: max. 2 kHz
Dongling 3ES Triaxiális rázógépcsalád óriási választékban
Erő (mindhárom irányban): 10 ... 157 kN, lég- vagy vízhűtéssel
Asztalméret: 400 x 400 mm ... 1000 x 1000 mm